Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Hogyan ültetünk mi mikrozöldséget?

admin
2021. 05. 30. 12:25:32

 

Első fázis – ültetés: Az ültetést egy tiszta tálca kikészítésével kezdem, majd belehelyezem a kenderrost lapkát. Vizet öntök rá és megvárom, amíg egy kicsit megszívja magát, majd megfordítom. Ha az egész lap átnedvesedett, akkor rászórom a magokat. Az általunk forgalmazott kenderrost lap méretére körülbelül 1 evőkanálnyi magot szoktam szórni. Szerintem inkább egy kicsit legyen ritkábban, mint sűrűbben nehogy beposhadjon. Miután rászórtam a magokat megspriccelem tiszta vízzel és letakarom egy kartonlappal.

 

Második fázis – permetezés: Egészen addig, amíg kicsírázik a mag és meg nem látom az első kis leveleket, melyek ilyenkor még halvány sárgás színűek letakarva hagyom és reggel-este tiszta vízzel permetezem. Amikor megjelennek a kis levélkék leveszem a takarást és napfényes helyre teszem. A letakarás azért fontos, mert így könnyebben nedvesen tarthatjuk a magokat, valamint a csírázás folyamata is gyorsabb sötétben, a növénykék pedig erősebbek lesznek.

Harmadik fázis – locsolás: Amikor a tálca már világos helyen van és látszanak a kis levélkék, akkor egy pohárral szoktam locsolni a zöldeket. Reggel és este elég nekik egy kevés víz. Érdemes a tálca egyik szélére önteni a vizet a növények mellé, aztán pedig megdöntéssel eloszlatni az edényben. Azt vettem észre, hogy amikor közvetlenül a növényre öntöm, akkor azon a részen, ahol több víz éri őket, ott elkezdenek néha ilyen ragacsos állagot felvenni.

Negyedik fázis – aratás: Ha a mikrozöldségünk elérte a kívánt méretet 5-10 cm, akkor jöhet az aratás. Érdemes mindig csak annyit levágni, amennyit frissen elfogyasztunk, a többit pedig hűtőben szuperül lehet tárolni néhány napig. A kívánt mennyiségű növényeket gyökerestül kitépem a kenderrost lapból aztán vágom le a gyökér részt. Ha benne hagyjuk a gyökereket a lapban, akkor sem történik gond, csak elkezdenek megbarnulni, ezért szerintem így esztétikusabb, gusztusosabb.

 

El is készült egy adag finom és friss mikrozöld.

 

Jó növesztést kívánok neked is!