Leírás
Sötétzöld, hólyagos levelű, páfrányszerűen feltörekvő, 2 m-es méretet is elérő zöldség. Enyhén borsos ízű, zsengén nyersen salátaként, érettebben párolva, főzve fogyasztjuk.
A folyamatos utánpótlásért vessük két hetente.
Vetés:
A magokat szórjuk el és vékonyan fedjük le földdel. Vessük attól függően sűrűn vagy ritkábban, hogy mekkora hely áll rendelkezésünkre. Az ideális tőtávolság 40 cm a kifejlett növénynél, de ha fiatalabban kezdjük szedni a leveleit, akkor elegendő ennél jóval kisebb közöket hagynunk.
Csírázás:
7-10 nap alatt kicsírázik. Ezalatt az idő alatt ne hagyjuk kiszáradni a földjét.
Időszakok:
Tavasztól-őszig, az első fagyok előtti 3-5 hétig vethető. Télen is szedhetők a levelei, a fagyot nemcsak jól tűri, de az ízére még jó hatással is van.
Vetéstől számítva 50 nap alatt nő meg, de 30 nap után már szedhetők a levelei.
Betakarítás:
A leveleket a földtől 3 cm-rel feljebb, a levél alapjától kicsivel feljebb vágjuk vagy törjük le, így a növény újakat tud növeszteni. Szedjük mindig a külső / alsó leveleket először, a belsőket hagyjuk épen.
A fiatalabb leveleket nyersen ehetjük. Az érettebb levelek jóval erőteljesebb ízűek. Párolva, főzve fogyaszthatjuk ezeket.
Hasznos:
Napos vagy félárnyékos helyre tegyük. Nagy melegben ügyeljünk arra, hogy ne száradjon ki a földje.
Javasolt ültetőedény:
Nagy és bébi növényhez egyaránt: Emelt magaságyás | Balkonláda | Balkonláda lábbal |
Kizárólag bébisalátához: Bébisaláta termesztő kicsi | Bébisaláta termesztő nagy
Javasolt föld és tápanyag:
Termőföld és táplálás kategóriánkból a BIO univerzális vagy BIO zöldségföldünket javasoljuk, melyek természetes tápanyaggal dúsítottak. Két hónap után a kiemelkedő és biztosabb termés eléréséhez használjunk zöldségekhez való BIO tápoldatot, BIO táprudat vagy BIO hosszú hatású trágyát, melyek szintén megtalálhatók nálunk.
A balkonon történő zöldségtermesztéssel elláthatjuk magunkat és családunkat a lehető legbiztosabb forrásból származó, friss, olcsó és egészséges élelmiszerrel. A termesztés egyáltalán nem bonyolult. Az alábbi linken található útmutatónk mindenben segíteni fog!
Termékjellemzők
Kiszerelés | 3 g |