Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

30 napig mikrozöldséget ettem, ez történt velem

Előzmények

Egy szép nyári madárcsicsergős reggelen kezdődött minden… Na jó, igazából egy kedves barátomnál vendégeskedtem, aki egy tejszínes gombás tésztával várt, amit nagy éhségemben már toltam is volna be, majd annyit láttam, hogy előkapja az ollót, és kérdezi, hogy kérek-e rá mikrozöldséget.

 

Nem értettem milyen nyelven beszél hozzám, mivel én abban a tudatban éltem le eddigi életem, hogy a mikrozöldség egyenlő a csírával, amik ott ücsörögnek aranyáron a boltok polcain. Természetesen a barátom azonnal helyreigazított és elmagyarázta, hogy ez mikrozöldség, amit saját magának termesztget hétről-hétre, majd megmutatta őket, és mivel nagyon kis pofásak voltak az ablakpárkányban, így azonnal felkeltették az érdeklődésem. Miután a webshopra tévedtem, leesett az állam, hogy az az elefántcsontparti kaviár ár, ami a fejemben volt, itt töredékéért kapható, amit ráadásul te magad nevelgetsz, öntözöl otthonodban, és grátiszként tudod is mit tartalmaz.

Intő jelek

Nos, ezután az aranyos történet után otthon már szörföltem is a LEGELDLE webshopján, ahol szívtam magamba az ott található sok hasznos infót a magokkal kapcsolatban. Én, mint zöldfülű kertész, pár bénázás után le is adtam a rendelésem. Hozzáteszem, hogy a többi zöldséggel sem volt túl szoros a viszonyom korábban. Számomra az egészség fogalma annyit tett, hogy dobtam a reggelim mellé pár uborkát és paradicsomot. Persze tudtam (és hallgattam is mindenkitől), hogy ez az egysíkú táplálkozás túl sok jóra nem vezet, hisz elég sokat betegeskedtem az utóbbi időben, ráadásul az allergiaszezon is dübörög és a bőröm is feladta mostanság a szolgálatot. Röviden, rosszul éreztem magam a bőrömben. Száz szónak is egy a vége, tudtam, ha nem változtatok, akkor az egészségem egy szemetesládával fog felérni.

 

Térjünk a tárgyra

Hurrá, 2-3 nap alatt meg is érkezett a csomagom, majd követve az utasításokat mindent szakszerűen, de gyermeki lelkesedéssel csináltam. Elég egyszerűen, szájbarágósan van minden fent a webshopon, pont, ahogy nekem azt be kell mutatni. https://legeldle.hu/utmutato-mikrozoldseg-novesztesehez

6-7 nap elteltével és a kinőtt mikrozöldségekkel a hátam mögött igazi kertészmesternek avanzsáltam magam. Dobtam is minden egyes nap a reggelimre, ebédemre, vacsorámra. Minden napra jutott, illetve, folyamatosan szórtam is a magokat az utánpótlásra, hogy rákészüljek a következő hétre.

30 nap folyamatos mikrozöldség termesztés/étkezés tapasztalatai után elmondhatom, hogy én, mint az egészségtelen, egyoldalú táplálkozás KORÁBBI hű követője, elkezdtem nyitni a zöldségek világa felé. Persze, ehhez az is kellett, hogy így ne érezzem azokat az ízeket, amit kiskorom óta ki nem állhatok (pl. brokkoli, borsó, retek és társai).

Lássuk mik a tapasztalatok

Mielőtt azt hinnéd, hogy azóta Wonder Womanként folytatom az életem, el kell, hogy keserítselek.

  • Nem, nem adtam le 15 kilót, de megfelelő odafigyeléssel 2-3 simán tovaszállt!
  • Nem, nem lett porcelán baba bőröm, de rengeteget javult magához képest, és már nem kell egy vakolat a fejemre, hogy eltüntessem a korábbi csúfságokat, hiszen mérföldekkel szebb az összkép!
  • Nem, nem fogok kijutni a 2024-es olimpiára, de sokkal energikusabb lettem és simán lehozom görbülő mosollyal a rosszabb napokat is!
  • Nem, nem lett Rapunzel hosszúságú a hajam, de már nem hullik csomókban úgy, mint előtte!
  • És nem, nem lettem az egészség mintapéldája, de egy járható útra léptem, amiről nem szeretnék letérni.

Végszó

Ennyit számít az egészséges táplálkozás, és ennyire egyszerű kicsit tudatosabban odafigyelni. Nem vagyok annak a híve, hogy mindent gyógyszerrel oldjunk meg, a prevenció nálam fontosabb.

És igen, lehetek még Wonder Woman, de ahhoz még pár mikrozöldnek le kell csúsznia.

Üdv, Anna, egy mikrozöldség rajongó